A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gimis romantikus filmek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gimis romantikus filmek. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 9., péntek

Hálaadás napi romantikus filmek


Régimódi hálaadás (2008)

An Old Fashioned Thanksgiving 


Az 1860-as évek Amerikájában járunk. A klasszikus elveket valló Mary Bassett (Helene Joy) egy szerény New Hampshire-i farmot bérel és férje halála óta egyedül neveli három gyermekét. A nő keményen dolgozik, hogy ellássa őket és törlessze tartozását szigorú bérlőjével szemben, a Hálaadás közeledtével azonban úgy érzi, hogy segítséget kell kérnie a családtól elidegenedett anyjától, a tehetős Isabella Caldwelltől (Jacqueline Bisset), aki annak idején azért tagadta meg lányát, mert úgy érezte, hogy a nem a hozzá illő férfihoz megy feleségül. Isabella hallgat a hívó szóra, és mikor megékezik, azonnal beveti befolyását. Megvásárolja a farmot, magához édesgeti Mary gyermekeit és azt tervezi, hogy az egész családot Londonba költözteti. Hogy megvédje magát és gyermekeit Isabella kontrolljától, Mary úgy dönt, hogy feltárja anyja múltjának titkait, mellyel talán végleg elvághatja magát tőle, de ő bízik benne, hogy a feltárulkozást követően még szorosabbá válik a családi kötelék és a família együtt ünnepelheti meg a Hálaadást...

Családi Hálaadásünnep (2010)

A Family Thanksgiving 



Claudia (Daphne Zuniga) munkamániás ügyvéd, aki többet akar, minthogy egyszerű társ legyen egy irodában. Célja elérése érdekében mindent és mindenkit háttérbe szorít. Egy titokzatos nőnek, és egy kis varázslatnak köszönhetően azonban másképp kezdi látni az életet. Az új életében feleségként és anyaként egészen más feladatokkal kell megbirkóznia. Claudia először megpróbálja a cégénél már bevált taktikát követni. Ám rá kell jönnie, hogy a régi módszerek itt haszontalanok. Megtanulja becsülni a szeretet és a család erejét.

Karácsonyi eljegyzés (2011)

A Thanksgiving Engagement/Holiday Engagement



Hillary Burnst (Bonnie Somerville) folytonos nyomás alatt tartja édesanyja, hogy menjen férjhez, ezért Hálaadásra hazaviszi az újdonsült vőlegényeként felbérelt színészt, David-et (Jordan Bridges).

Hálaadás-napi szerelem (2012)

Love at the Thanksgiving Day Parade



Emily Jones (Autumn Reeser) egy menő rendezvényszervező, aki épp a hálaadás-napi parádét szervezi Chicagoban. Idén azonban a szokásos adag nyűg és baj mellé egy kirendelt konzulenst is kap a nyakába Henry Williams (Antonio Cupo) személyében, akinek a parádéval kapcsolatos kiadásokat kell felügyelnie. Emily próbálja megértetni Henryvel, hogy a parádé egy érzés, amely sokkal többet jelent néhány dollárnál. Ahogy aztán a szálak egyre jobban összekuszálódnak, úgy kerülnek főhőseink is egyre közelebb egymáshoz.

A Hálaadás-ház (2013)

The Thanksgivng House



Mary Ross (Emily Rose), a bostoni ügyvédnő örököl egy kisvárosi házat, ahol gyermekkorában a Hálaadást ünnepelték. A lánynak feltett szándéka minél gyorsabban túladni az ingatlanon és visszatérni régi életéhez, ám kiderül, hogy a történelem első Hálaadás-napi vacsoráját épp a tulajdonában levő portán tartották, így nem lesz olyan könnyű dolga, mint az előzetesen gondolta...

Forrás: port.hu; www.mafab.hu

2015. október 22., csütörtök

Gimis romantikus vígjátékok

Spinédzserek (1995)

Clueless


Nem könnyű a legnépszerűbb és legdögösebb csajnak lenni a Beverly Hills gimiben. Főleg ha téged irigyel minden ármánykodó Babesz (nőnemű baba), tapadós Bunyesz (gusztustalan pasi) és bekattant (kiakadt) tanár, ha későn adod le a leckédet! Mégis a 15 éves Cher (Alicia Silverstone) valahogy egyben tartja a dolgokat, sőt, még olyan tananyagon kívüli prodzsektekre is talál időt, mint megtalálni a megfelelő párt a retorikatanárnak, vagy fazonalakítást csinálni egy slampos barátnőnek. De Cher takaros világa kezd szétbomlani, amikor hirtelen feltűnik a színen két Baresz (gusztusos pasi): egy szexi és stílusos új osztálytárs és Cher darabos de aranyos ex-féltestvére. Cher most megtudja, hogy milyen az, ha felbukkan a szerelem.

10 dolog, amit utálok benned (1999)

10 things I hate about you


Biancát hiába hívják randira a környék legmenőbb srácai. Nem mintha túlságosan tartózkodó lenne, de morc apja a fejébe vette, hogy míg Bianca nővére, Kat (Julia Stiles) otthon ül, húgának is tilos a bulizás. Kat azonban kiállhatatlan, goromba pokróc, nincs senki, aki ki merne kezdeni vele. Amíg színre nem lép egy srác, aki jobban akarja Biancát a többieknél. A csöppet sem szent cél érdekében felbéreli Patrick Veronát (Heath Ledger), ezt a rejtélyes múltú, rettenthetetlennek látszó fiatalembert, hogy csábítsa el a mogorva Katet. A terv nem egyszerű, de végrehajtása sokkal bonyolultabb. Újabb szerelmes ifjoncok kerülnek elő, a párok kicsit átrendeződnek, senki nem ért semmit és végül hátha mindenki rátalál arra, akit megérdemel.

Őrjítő szerelem (1999)

Drive me crazy


Nicole (Melissa Joan Hart) és Chase (Adrian Grenier) szomszédok, de egy világ választja el őket egymástól. A lány imádja és követi a divatot, míg Chase füstös kávézókban világmegváltó vitákat folytat barátaival. Nicole álomrandiját egy kosaras sztárral képzeli el, de kikosarazzák. Chase szép barátnője is kiadja az álmodozó filozófus útját. Most végre van valami közös bennük! Egyesítik erőiket és kitalálják, hogy féltékennyé teszik szeretteiket. Közeleg az iskola gálaünnepsége, ami jó alkalom lenne, hogy mindenki együtt lássa őket. A tervezgetés észrevétlenül komolyra fordul.

A csaj nem jár egyedül (1999)

She's all that


Zack (Freddie Prinze Jr.), a gimi Don Juanja fogadást köt barátjával, hogy a végzősbálra bárkiből bálkirálynőt farag. Választásuk a szürke, magának való Laneyre (Rachel Leigh Cook) esik, akit édesanyja halála óta csak a festészet tud felvillanyozni. Tanulmányait is csak azért folytatja, hogy ösztöndíjat kaphasson valamelyik jeles művészeti főiskolára. A fiúk, az öltözködés vagy a menő zenék végképp nem érdeklik, így aztán Zacknek cseppet sincs könnyű dolga, ha tinibálvánnyá akarja változtatni.

Hajrá csajok (2000)

Bring it on


A San Diego-i Rancho Carne középiskola focicsapatának, a Rancho Carne-i Bikáknak (Toros) pomponos szurkolócsapata, vidám és vagány fiatalokból áll, akiknek jól felvágták a nyelvét, és olyan gyakorlatuk van, amely biztosíthatja számukra a sorrendben hatodik bajnoki címet az országos bajnokságon. De a Bikák pomponos csapatának útja a győzelemhez nem minden akadálytól mentes. A váratlan fordulat akkor következik be, amikor Torrance, az újonnan választott csapatkapitány felfedezi, hogy tökéletesen megkoreografált gyakorlatukat egy az egyben a rivális csapattól, az East Compton-i Lóheréktől (Clovers) "kölcsönözte" a Bikák korábbi kapitánya. Mindkét csapat lányai új gyakorlatukon dolgoznak, és ahogy fogy a nagy versenyig hátralévő idő, a feszültség egyre nő. Mindkét kapitány a végsőkig hajszolja társait. Ráadásul a Lóherék lányainak, és kapitányuknak Isis-nek van még egy problémájuk. Pénzt kell szerezniük az országos bajnokságra való utazás költségeire. Torrance minden erejével azért küzd, hogy megmentse a Bikák hírnevét, Isis pedig ha lehet még elszántabban hajt azért, hogy csapata végre megszerezze a megérdemelt elismerést.

Kapás van (2001)

Summer catch


Ryan Dunne (Freddie Prinze Jr.) fényes baseball karrierről álmodozik. A fűnyírásra ugyanis, amit éppen foglalkozásként gyakorol, nem igazán lehet jövőt építeni. Szerencséjére a vágya nem is olyan megalapozatlan, mivel környezete hihetetlenül tehetséges dobójátékosnak tartja. Elsősorban bátyja, aki megpróbálja egyengeti az útját. Ryannek sikerül bekerülnie a helyi baseball edzőtáborba, ahová az ország minden részéről érkeznek tehetségek. Minden jól megy, mígnem egy nap a városba érkezik Tenley Parrish (Jessica Biel), a gyönyörű és gazdag lány, hogy itt töltse nyaralását. A kettejük között kialakuló szerelem nem tesz jót Ryan sportkarrierjének, sőt, a lány apjához fűződő viszonyának sem.

Ketten a slamasztikában (2001)

Winning London


Cloe (Mary-Kate Olsen) és Riley (Ashley Olsen) ikrek, de mégis sok dologban különböznek. Barátaikkal együtt kijutnak Londonba, az ENSZ vetélkedő nemzetközi fordulójára, minden erejükkel arra törekszenek, hogy megnyerjék. A verseny közben megismerkednek a várossal, számos barátságot kötnek és természetesen a szerelem is rájuk talál.

Neveletlen hercegnő (2001)

The princess diaries


Mia (Anne Hathaway), mint a kamaszlányok általában, arról ábrándozik, hogy siker és csillogás veszi körül. Álma valóra válik, amikor egy nap meglátogatja sosem látott nagyanyja (Julie Andrews). A hölgy kicsit kilóg a San Franciscó-i környezetből: ugyanis ő Genovia királynője, és azért jött, hogy unokájának átadja a trónt. Míg a szigorú nagymama a királynőhöz méltó viselkedésre próbálja nevelni a makrancos kamaszlányt, Mia egyre kevésbé szeretne királynő lenni. Ahhoz ugyanis itt kéne hagynia barátnőjét, az iskolát, kedvenc Ford Mustangját és persze egy fiút, akivel kapcsolatban szintén titkos álmai vannak.

Csaó, Lizzie! (2003)

The Lizzie McGuire movie


Lizzie (Hilary Duff) és barátai a sikeres érettségi után Rómába utaznak lazítani. Legnagyobb megdöbbenésükre Lizzie-t rendre összekeverik egy népszerű olasz popduó női sztárjával. Amikor a duó tagjai összevesznek, és elválnak útjaik, a csapat férfitagja, Paolo rádumálja Lizzie-t, hogy helyettesítse egykori partnerét. Lizzie enged a csábításnak, és lassan popsztárrá változik. A váratlan karrierről persze a szülei is értesülnek és csapot-papot hátrahagyva felkerekednek Olaszországba, hogy jobb belátásra bírják a lányukat.

Szerelmi leckék hitetleneknek (2003)

How to deal


Halley (Mandy Moore) kiábrándult a szerelemből, miután túl sok kapcsolatot látott tönkremenni. Szülei is épp most váltak el, apjának új barátnője pedig nem sokat törődik vele. Anyja állandóan egyedül van, nővérét pedig annyira lekötik közelgő esküvőjének előkészületei, hogy szinte sosincs otthon. Mindezek tetejébe a tinédzserek felületes ítélkezési kényszere kimondatja vele, hogy igaz szerelem nem létezik. De az élet nem hagyja magát, és egy tragikus baleset kapcsán találkozik Maconnel.

Miről álmodik a lány? (2003)

What a girl wants?


Daphne Reynolds (Amanda Bynes) arról álmodik, hogy egy napon megismerheti sosem látott édesapját, akivel édesanyja tizenhét évvel ezelőtt forgószélszerű szerelembe esett, ám a férfi szigorú arisztokrata családja miatt el kellett válniuk. Mivel Daphne nem hajlandó lemondani arról a régi álmáról, hogy kapcsolat alakuljon ki közte és régóta hiányolt apja között, 17. születésnapján hirtelen Londonba repül. Itt szembesül azzal, hogy édesapja nem más, mint Anglia egyik legismertebb politikusa, Lord Henry Dashwood (Colin Firth).

Sztár születik (2004)

Raise your voice


Terri (Hilary Duff), a kisvárosi kamaszlány nagy álmokat dédelget: csodálatos hangja van és szeretne énekesnő lenni. Legnagyobb álma, hogy bekerüljön a legnevesebb Los Angeles-i művészeti iskola nyári osztályába, ám testvére, Paul balesete és apja szigorúsága visszatartja álmai megvalósításától. Ekkor még nem is sejti, hogy Paul titokban elküldte az egyik videofelvételét az iskolába, és így vizsga nélkül is bekerült az intézménybe. A vidéki lánynak nem csak a Los Angeles-i életstílussal kell hát megbarátkoznia, hanem azzal is meg kell küzdenie, hogy klasszikus zenei tanulmányok hiányában felvegye a versenyt a többiekkel. Terri persze mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa rátermettségét és megmutassa a világnak, hogy énekesnőnek született.

Los Angeles-i tündérmese (2004)

A Cinderella story


Még hogy Hamupipőke csak a mesében létezik? Cseréljük az üvegcipőt mobiltelefonra, a tökhintót sportkocsira, a mesebeli királyságot pedig Los Angeles külvárosára, és kiderül, hogy a hol volt, hol nem volt most épp itt van. Amikor nem a gonosz mostoháját és mostohanővéreit kell elviselnie, akkor Sam (Hilary Duff) egy étteremben takarít. Álmaiban a szép, szőke herceget várja (Chad Michael Murray), aki persze ott van az orra előtt. Vajon sikerül a modern Hamupipőkének észrevennie álmai lovagját és összeszednie a bátorságát.

Bajos csajok (2004)

Mean girls


Cady Heron (Lindsay Lohan) afrikai vidékeken nőtt fel zoológus szülei mellett, és 15 éves koráig csak hírből ismerte az iskolát. A család azonban visszatér Chicagóba, és Cady egy átlagos gimnáziumban találja magát, ahol hamar megtanulja az első leckét: semmit sem tud azokról a vad dolgokról, melyek az úgynevezett civilizációban (esetünkben egy középiskolában) előfordulnak. Ami itt folyik, az valóságos pszichológiai hadviselés és intrikák sora, és mindezek élén Regina George áll, a legmenőbb és legrafináltabb csaj az iskolában. Ő a királynő, a lányok bálványa, szinte mindenki rá akar hasonlítani, az ő szavát lesi. Nem tanácsos az útjába kerülni, ám az új lány alig teszi be a lábát, máris a lehetséges riválisaként tartják számon. Arra is rá kell jönnie, hogy az élet a dzsungelben sokszor semmi ahhoz képest, ami egy gimiben történik.

Dögölj meg John Tucker (2006)

John Tucker must die


A suli három legcsinosabb és legnépszerűbb csaja rájön, hogy ugyanaz a srác csapja nekik a szelet: a gimnázium kosárlabda-csapatának szívdöglesztő kapitánya, az ellenállhatatlan John Tucker (Jesse Metcalfe). A sokkoló felfedezés után a három lány elhatározza, hogy életre szóló leckében részesíti a széltolót. Azt szeretnék elérni, hogy a randikirály zokogva lapozgassa üresen tátongó előjegyzési naptárát. Ám minden próbálkozásuk balul üt ki, és ahelyett, hogy nevetségessé tennék őt, csak tovább fokozzák népszerűségét. A lányok bevonnak bosszútervükbe egy csinos, ám jelentéktelen új diáklányt, Kate-et, aki először vonakodik, de végül beadja a derekát. A randikirály ráharap a csalira, és a szőke bombázó meghódítására indul.

Micsoda srác ez a lány? (2006)

She's the man


Viola (Amanda Bynes) nem csak szép és okos, focizni is tud, aki kihasználja a kínálkozó lehetőséget és ikertestvére, Sebastian bőrébe bújva beáll a focicsapatba. Persze csak idő kérdése, hogy mikor pattan ki a botrány, Viola ugyanis beleszeret jóképű szobatársába, Duke-ba (Channing Tatum), aki egy másik lánynak csapja a szelet. Olivia azonban a fiúnak hitt Violába szerelmes és mindez csak tovább bonyolódik, amikor megjelenik a színen Sebastian.

Lelkes testcsere (2006)

It's a boy girl thing


Hogyan tolhat ki az élet annál jobban két szomszéddal, akik a lehető legjobban utálják egymást, mint hogy egy napfényes reggelen egymás testében ébrednek? Ráadásul egyikük csaj, másikuk pasi, és hogy kerek legyen a kép, még ugyanabba a középiskolába is járnak. A kezdeti sokk után Nell (Samaire Armstrong) és Woody (Kevin Zegers) a személyiségük cseréjét mi másra használná, mint hogy totálisan lejárassa a másikat a suliban.

Vadócka (2008)

Wild child


A Los Angelesben élő, tizenhat éves és rettenetesen elkényeztetett Poppy Moore (Emma Roberts) soha nem tudta, hol a határ. Mikor egy fényűző fruskaparti látványosan rosszul sül el, Poppy feldühödött őse áthelyezi a csemetét egy angol nevelőintézetbe, hogy egy kis fegyelmet tanuljon. Poppynak persze esze ágában sincs megjavulni, inkább rágyúr arra, hogy kicsapják. Igen ám, de az angol hidegvérrel megáldott diáklányok és tanárok nem hagyják, hogy egy amerikai hercegnő csak úgy kijátssza őket. Poppy rádöbben, hogy lázadó magatartásával semmire sem megy, így aztán új barátaival és szobatársaival kidolgozza a tökéletes menekülési tervet, aminek aztán az lesz a vége, hogy el sem akar menni...

A szép szörnyeteg – Csúf szerelem (2010)

Beastly


Az arrogáns Kyle-nak (Alex Pettyfer) mindene megvan, amire egy tinédzser csak vágyhat: tökéletes külső, hatalmas vagyon és töretlen népszerűség, de igazi örömét abban leli, hogy a gyengéket és csúnyákat kigúnyolja. Mikor Kyle úgy érzi, élete tökéletes, és a csúcson van, aszociális osztálytársnője, Kendra megmutatja neki, milyen is az élet valójában. Olyan átkot bocsájt a fölényeskedő önimádóra, melytől csúnya és félelmet keltő külseje lesz. Az átok megtörésének egyetlen módja, ha Kyle talál valakit, aki a belső értékeiért szereti, de jelenleg nem akad ilyen személy az életében. Még saját apja is visszataszítónak tartja, így Brooklynba száműzi, távol a New York-i családi otthontól. Kyle egyetlen kapcsolata a külvilággal egy házvezetőnő és egy vak tanár, mígnem egy napon belebotlik a gyönyörű Lindybe (Vanessa Hudgens), aki mindent megváltoztat…

Bunkó vagyok, így hódítok (2010)

The jerk theory


Josh Henderson egy olyan ambíciózus zenészt alakít, akit legutóbbi kapcsolata során nagy csalódás ért. Mivel Adam képtelen megtartani a lányokat, amikor kedves hozzájuk, elhatározza, hogy a jövőben csúnyán fog velük bánni érdeklődésük fenntartása érdekében. Új személyisége először nagy sikert arat a lányok körében, azonban találkozik a nagy Ő-vel, Molly-val (Jenna Dewan-Tatum), aki ráébreszti, hogy nem mindekinek imponál a kemény fiú viselkedés.

Könnyű nőcske (2010)

Easy A


Olive (Emma Stone) egy hétköznapi lány, aki nem nagyon tűnik ki a többiek közül, és a fiúkkal is hadilábon áll. Egészen addig míg egy véletlen hazugság, és egy gyorsan terjedő pletyka a népszerűségi lista legfelső fokára emeli. Szexuális szolgáltatásokat (persze csak átverésből) nyújt mindazoknak a sulitársainak, akiknek nem jutott barátnő, és ezt cikinek érzik. Olive szíve megesik rajtuk, de egy idő után már nem csak ez áll a hazugságok hátterében.

Randiztam egy sztárral (2010)

Starstruck


Ebben a kalandokkal teli, zenés filmben Jessica Olson, a barátságos vidéki lány meglátogatja Los Angelesben élő nagymamáját és szerelemmel fűszerezett kalandokba keveredik miután derült égből villámcsapásként megismerkedik Christopher Wilde-dal, a fiatal hollywoodi popsztárral. Úgy tűnik Christophernek mindene megvan: híres, gazdag, hollywoodi filmszerződése is alakul. A Jessicával való találkozás viszont rádöbbenti, hogy egy nagyon fontos dolgot kihagyott: még sosem volt önmaga. A városban együtt töltött nap után barátok lesznek. Ezt a barátságot tesz próbára Christopher, amikor nyilvánosan tagadja ismeretségüket. Christophernek el kell döntenie, mi a fontosabb: az, hogy önmaga vagy hogy, filmsztár legyen.


Bájos törtető (2011)

Geek charming


A gimi legnépszerűbb diáklánya, Dylan Schoenfield egy nap, véletlenül, a pláza szökőkútjába ejti méregdrága dizájner táskáját. Ő is meglepődik, amikor az önjelölt filmes, Josh Rosen "megmenti" a táskáját. Normál körülmények között Dylan szóba sem állna Josh-sal, de most, hálája jeléül, elvállalja a főszerepet a fiú dokumentumfilmjében, amelyet az iskolai filmfesztiválra készít. Ám attól a pillanattól kezdve, hogy a kamera forogni kezd, Dylan szép lassan levetkőzi a beképzelt lány szerepét, és megmutatja valódi személyiségét. Ahogy Josh kezdi megismerni az igazi Dylant, rájön, hogy sok minden rejtőzik még a felszín alatt, ami jó lehet a filmjéhez.

Csajok Monte Carlóban (2011)

Monte Carlo


Néhány vagány amerikai csaj egy párizsi vakációval szeretné megünnepelni a gimi befejezését. A nagy kaland azonban nem egészen úgy alakul, ahogy azt Grace, a legjobb barátnője, Emma és a nyafka féltestvére, Meg elképzelték. Ám egy napon Grace-t összetévesztik az elkényeztetett brit örökösnővel, és ezzel minden megváltozik. A lányok kapva kapnak az alkalmon. A helyzetet kihasználva a gazdag arisztokraták életét élik. Végül a Riviéra gyöngyszemén, Monte Carlóban kötnek ki, ahol felejthetetlen kalandokban lesz részük.

LOL (2012)

LOL


A tizenhét éves Lolát (Miley Cyrus), az életrevaló kamaszlányt a környezetében mindenki csak Lolnak becézi. A szülei elváltak, ő pedig az anyjával, Anne-nel él. Lol sajátos módon alkalmazkodott a helyzethez, gyakran kijátssza a szüleit egymás ellen. A felnőttkor küszöbén járó lány most próbálgatja szárnyait a szerelem, a pia, a bulik és a drog világában. Miután Lol szakít a csalfa fiújával, Arthurral, nem sokkal később annak legjobb barátjával, Maëllel kezd járni. Egy nap Anne kezébe kerül a lánya naplója, és természetesen "véletlenül" beleolvas.

Az év dákja (2012)

Student of the year 


Dean Yoginder Vashisht, a nyugdíjas tanár súlyos beteg; kórházban fekszik. Volt diákjai közül négyen összegyűlnek betegágyánál és felidézik a tanár egykori St. Teresa College-beli éveit. Így mesélik el a suli három legmenőbb diákjának, a csinos de kevésbé okos Shanaya (Alia Bhatt), a gazdag rocksztárnak készülő Rohan (Varun Dhawan), illetve az új fiú Abhimanyu (Sidharth Malhotra) történetét.

A pótkerék (2015)

The DUFF


A tizenhét éves Bianca Piper cinikus, hűséges, és még véletlenül sem gondolja azt, hogy ő lenne a legszebb a barátnői között. Arról nem is beszélve, hogy okosabb annál, mint hogy elkábítsák az iskolai nőcsábász, Wesley Rush szavai. Ami azt illeti, Bianca kifejezetten gyűlöli ezt a srácot. Amikor pedig Wesley Duffnak nevezi őt, egyszerűen ráborítja a kóláját.
Ám Bianca élete otthon sem éppen tökéletes, így figyelemelterelésre van szüksége. Azon kapja magát, hogy megcsókolja Wesleyt. És ami a legrosszabb, még élvezi is. Hogy elszabaduljon a mindennapok poklából, beleveti magát a fiúval egy titkos „ellenségek extrákkal” kapcsolatba. És ez egészen addig működik is, amíg ki nem csúsznak a dolgok az irányítása alól: kiderül, hogy Wesley nem is olyan rossz hallgatóság, ráadásul az ő élete is elég kiábrándító. Bianca elborzadva veszi észre, hogy kezd beleszeretni abba a srácba, akiről úgy gondolta, mindenkinél jobban utálja.
Forrás: port.hu; www.mafab.hu