A következő címkéjű bejegyzések mutatása: romantikus vígjáték. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: romantikus vígjáték. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 14., szerda

Karácsonyi csajos, romantikus filmek

Szerelem a végzeten (2001)

Serendepity



A csoda karácsonykor szinte magától érthető, mint azt az előzőekben megtudtuk, s hogy ez két magát a végzetre bízó szerelmes (Kate Beckinsale, John Cusack) történetében mutatkozik meg nem is annyira meglepő. S bár kicsit giccses, kicsit talán túl édes, mégis mindent megad, amire ilyenkor szükség van.

Udvarlót karácsonyra (2004)

A boyfriend for Christmas




Holly (Kelli Williams) húsz évvel ezelőtt a Nagy Őt kérte ajándékba karácsonyra a Mikulástól. Azóta azonban már nem hisz az ünnepekben és különösen az ígéretekben nem. De néhány nappal az egykori ígéret lejárta előtt bekopogtat hozzá Doug (Patrick Muldoon) a jóképű és szimpatikus ügyvéd, mint a Mikulás ajándéka. Holly beleszeret a kedves idegenbe, ám felbukkan régi szerelme, aki megkéri a kezét.

Levélbe zárt szerelem/Cserebere szerelem/Karácsony Bostonban (2005)

Christmas in Boston



Gina (Marla Sokoloff) és Seth (Patrick J. Adams) 13 éve leveleznek egymással, de még soha nem találkoztak. Egy nap lehetőség nyílik a randira, a gond csak az, hogy valójában egyikük sem a saját, hanem a legjobban kinéző barátjuk fotóját küldték el. A cikis helyzetben mindkét fél rábeszéli a fotók tulajdonosait, hogy randizzanak helyettük. Miközben a két helyettes belehabarodik egymásba, Gina és Seth is találkoznak.

Holiday (2006)

The Holiday



Két fiatal nő, két összetört szív. Iris (Kate Winslet) reménytelenül szerelmes a kollégájába, akivel viszonyt folytat. Nem elég, hogy érzelmei viszonzatlanul maradnak, a férfi a karácsonyi bulin bejelenti, hogy eljegyezte az egyik kolléganőjüket. Eközben a munkamániás Amanda (Cameron Diaz) rájön, hogy a barátja megcsalja, ezért kiadja az útját. A két összetört szívű lány a világhálón akad egymásra. Miután kölcsönösen elsírják bánatukat, elhatározzák, hogy kipihenik megpróbáltatásaikat. Mivel az egyik Londonban, a másik pedig Los Angelesben él, kitalálják, hogy otthont cserélnek. A pasimentes vakáció azonban nem a tervek szerint alakul…

Karácsonyi üdvözlet (2006)

The christmas card



A magányos hivatásos katona, meghatódva az afgán frontra küldött névtelen karácsonyi üdvözlőlaptól Nevada Citybe utazik, hogy találkozzon a lap feladójával, Faith Spelmannal (Alice Evans). Miután megérkezik, Faith családjának szíves vendégszeretetével találja magát szemben és beleszeret a nőbe... Ha csöpögős romantikára vágysz, bátran ajánljuk.

Az utolsó vakáció (2006)

Last holiday



Georgia Byrd (Queen Latifah) egy áruház konyhai osztályán dolgozik és ahelyett, hogy titkos vágyait próbálná beteljesíteni, csak őrlődik és kínlódik borzalmas félénksége miatt. Mígnem egy napon az orvosa közli vele a hírt, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved és legfeljebb néhány hét lehet már csak hátra az életéből. Georgia az első sokk után elhatározza, hogy élete utolsó napjaiban úgy él, ahogyan eddig is szeretett volna. Felmond, kiveszi az összes megtakarított pénzét a bankból, és Európába utazik, hogy egy luxusszálló királyi lakosztályában, luxuskörülmények között, vidáman és felszabadultan várja a Kaszást. A felszabadult, semmitől nem félő, a pénzt két kézzel szóró víg kedélyű Georgia-ra mindenki felfigyel, és hamarosan számos udvarlója is akad, köztük egy szenátor, és egy szenvedélyes főszakács is...

Lebilincselő karácsony (2007)

Holiday in handcuffs



Trudie (Melissa Joan Hart) tehetséges festő, már csak az elismerő közönség hiányzik. Mivel valamiből mégiscsak élni kell, pincérnőként keresi a kenyerét, elégedetlenkedő családja azonban többet követel tőle. A hab a tortán, hogy egy rosszul sikerült állásinterjú után még a barátja is kiborítja. Ebben a helyzetben képtelen ötletre ragadtatja magát. Attól félve, hogy megint egyedül kell hazamennie az ünnepekre, elrabolja az egyik vendéget, Davidet (Mario López). Azt tervezi, hogy hazaviszi karácsonyra, és mint a Nagy Őt, bemutatja a családjának.

Négy karácsony (2008)

Four Christmases



Kate (Reese Witherspoon) és Brad (Vince Vaughn) módszeresen kerülik a karácsonyi ünnepségeket, és a legelképesztőbb sztorikkal etetik a családot, csakhogy ne kelljen részt venniük a családi összejöveteleken. Egy élő közvetítés révén azonban lebuknak, és kénytelenek végiglátogatni a szülőket, akik persze mind elváltak. A négy látogatás során alapos ízelítőt kapnak a családi melegségből és egymás féltett titkaiból.

Karácsonyi naptárpasik (2009)

12 men of christmas



E.J. Baxter (Kristin Chenoweth) sikeres újságírónő New York-ban. Az élete látszólag tökéletes: remek állása és kiváló főnöke van, valamint szép lakása és szerető vőlegénye. Tökéletes világa azonban egy pillanat alatt összeomlik, amikor a vőlegényét rajtakapja a főnökasszonyával a karácsonyi partin. Ezt Lillah (Heather Hanson) Gucci cipője és E.J. eljegyzése bánja. A fiatal nő új állás után néz, de Lillah mindenhol keresztbetesz neki. Végül a nővére, Roz (Erin Dilly) tanácsát megfogadva elfogadja a montanai állásajánlatot. Hamarosan rájön, hogy a szívügyek a vadonban sem egyszerűek.

Kedves Mikulás (2010)

Christmas mail



Ebben a romantikus komédiában a postán dolgozó és a Mikulásnak címzett levelek megválaszolásával foglalkozó nő, meghódítja az egyik postai kihordó szívét. Főszerepekben Ashley Scott és AJ Buckley.

Csoda Manhattanben/Mentsük meg a karácsonyt (2010)

Call me Mrs. Miracle



A karácsony már a küszöbön áll, Holly és unokaöccse, Gabe készülnek az ünnepekre. Jake Finley (Eric Johnson), a Finley áruház vezetője nem foglalkozik a ünnepekkel, ugyanis ezen a napon halt meg édesanyja. Az ő életükbe lép be Mrs. Anghel (Doris Roberts), aki teljesen felforgatja jól megszokott életüket, hogy ismét csodássá tegye a család számára a Karácsonyt.

Pláza Mikulások (2011)

Desperately seeking Santa



28 nap van még karácsonyig és Jennifer (Laura Vandervoort, az ambiciózus fiatal marketing igazgatónő azon dolgozik, hogy Dél-Boston legyen a legfelkapottabb bevásárló hely. Kellene valami jó ötlet, amiért mindenki ide jönne az egész városból, netán még a kertvárosokból is. Valami, amiért az emberek szívesen kinyitják a pénztárcájukat. A rideg valóság, hogy tíz százalékkal esett a bolti bevétel, míg az internetes harminc százalékkal nőtt. Vajon hogyan versenyezzen a Hillridge-lánc ezen a túlzsúfolt piacon? Kell valami, ami idecsábítja a vásárlókat. Jennifer jól tudja, hogy zömében lányok-asszonyok vásárolnak az ünnepekre. A kérdés tehát egyszerű, vajon mit szeretnének karácsonyra az otthonülő anyák, a huszonéves diáklányok és unatkozó feleségek? Talán szexis férfiakat,..? Egyik napról a másikra elbocsájtják Dél-Boston nagy bevásárló központjában az öreg Mikulást, aki már 17 éve jó szolgálatot teljesít. A bevásárlóközpont pedig meghirdeti a szexis Mikulás versenyt! Jennifer szerint már maga a válogatás nagy sajtóvisszhangot kelt majd. Zsűri választja ki az első hármat, és közülük a közönség szavaz a legjobbra. A győztes jutalma tízezer dollár, a felét előre, a felét karácsony este kapja meg.

12 karácsonyi randi (2011)

12 dates of christmas



Nem a legjobban indul a szenteste Kate (Amy Smart) számára, mivel vásárlás közben elájul egy plázában, majd rájön, hogy volt barátját már késő visszahódítani. Nem túl lelkesen indul a számára összehozott vakrandira, ami természetesen pocsékul sül el. Tehát, Kate szép fiatal szingli, aki karácsonykor randizik egy vadi új pasival, ősei örömére, neve Miles. Pár perc után otthagyja, mert ex-barátjával Jackkel is randija van. Jack azonban nem egyedül érkezik, hanem kutyájával, Maxszel és új barátnőjével, aki úgy néz ki, mint egy pompom csaj. Kiderül, hogy Jack gimnáziumi osztálytársa volt. Kate fogja Jack kutyusát, s lelép. Magányosan alszik el éjszaka, csak Ő meg Max, a kutya, majd arra ébred, hogy ismét az áruház padlóján fekszik. A sors különös fintora okán tizenkét alkalommal élheti át december 24-ét, valamint az első randiját Milesszal, a rendkívül szimpatikus fiatalemberrel. A tizenkét nap során ráébred, miket kell jóvá tennie önmaga és a körülötte élők életében, megtanulja, hogy tegye jobbá a kapcsolatait és, hogy hol kell keresnie a boldogságot. Amikor végre minden sínre kerül, számára is beköszönt karácsony napja.

Karácsony a kastélyban/Hercegnőt karácsonyra (2011)

A princess for Christmas



A Buffaloban élő Jules (Katie McGrath) élete maga a katasztrófa: egyedül neveli elhunyt testvére kislányát és rosszcsont fiát, a dadusok sorra mondanak fel nála, ráadásul még az állását is elvesztette... Ám a legnagyobb kavarodás közepette becsenget hozzá a gyermekek Európában élő rejtélyes nagyapjának (Roger Moore) hűséges komornyikja, és meghívja a furcsa kis családot magukhoz karácsonyra. Így hát elkezdődik hármójuk csodás utazása, mely során a makacs nagypapa szíve meglágyul, a herceg (Sam Heughan) szerelemre lel, az ódon kastély pedig megtelik élettel és vidámsággal... Tökéletes szórakozást nyújtó romantikus vígjáték, amit kötelező megnézni.

Karácsonyi csók (2011)

A Christmas kiss


A fiatal bostoni designer, Wendy Walton (Laura Breckenridge) az egész karrierjét veszélyezteti, amint kezd beleszeretni utálatos főnöke sármos pasijába (Brendan Fehr), akit véletlenül megcsókolt… Tisztára a Dolgozó lány jut az ember eszébe róla, de így is nézhető, megmosolyogtató kedves romantikus film.

Kamupasi – Karácsonyi eljegyzés (2011)

Holiday engagement



A harmincas éveiben járó Hillary (Bonnie Somerville) egész életében próbált szülei kedvében járni, főleg előítéletekkel teli édesanyjáéban, aki eddigi minden döntését megkritizálta – főleg ha párválasztásra került a sor. Most azonban Hillary úgy érzi, hogy Jasonnel, a jóképű és sikeres ügyvéddel, aki még a kezét is megkérte, belenyúlt a tutiba, és a lány úgy dönt, hazaviszi őt a hálaadásnapi családi ünnepségre – és ezt jó előre is be is jelenti otthon. Igen ám, de mielőtt ez megtörténhetne, Jason dobja őt arra hivatkozva, hogy most a karrierje a legfontosabb. Nincs mit tenni, Hillarynak sürgősen találnia kell valakit, aki helyettesíthetné Jasont a családi hétvégén. Kapóra jön hát David (Jordan Bridges), az interneten talált állástalan színész, akinek jól jönne egy kis munka, csakhogy egy sikeres ügyvédet nem is olyan könnyű eljátszani – főleg, ha az ember Hillary családi inkvizíciójával találja szemben magát.

Karácsonyi középiskolai találkozó (2011)

Holiday high school reunion/Christmas crush



A középiskolai találkozót idén karácsony előtt egy héttel tartják. Georgia Hunt (Rachel Boston) számára most itt a nagy lehetőség, hogy visszaszerezze egykoron elvesztett szerelmét.

Kerítő Mikulás (2012)

Matchmaker Santa



Melanie Hogan (Lacey Chabert) gyermekkora óta az igaziról álmodozott, a Mikulástól igaz szerelmet kért. Felnőtt korában el is jött érte a herceg, a sármos igazgató Justin (Thad Luckinbill) személyében. Miközben minden tökéletesnek tűnik kettejük között, Melanie azt veszi észre, hogy párjának barátjával Dean-nel (Adam Mayfield) egyre inkább szimpatizál.

A baba első karácsonya (2012)

Baby's first Christmas



A racionális Kyle (Casper Van Dien) és a jószívű Jenna (Rachel Wilson) ügyvédek, azonos cégnél dolgoznak, ám ellentéteik miatt állandóan harcolnak, ezért rosszul érinti őket, mikor egy buliban testvéreik egymásba szeretnek. 10 évvel később Jim-nek és Trisha-nak már van egy nagylánya és épp egy újabb babát várnak, amikor karácsonyra vendégül hívják a folyton vitázó, de már külön utakon járó ügyvédpárost. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a kismamánál beindul a szülés, amikor megérkeznek a rokonok... Kyle és Jenna rájönnek, hogy óriási problémákkal küzd a házaspár, elveszíthetik a házukat is, így hát a kislánnyal együtt elindulnak, hogy rendbe tegyék a dolgokat... Bájos film a változásokról, a csodák létezéséről és az ellentétek vonzásáról. Bátran ajánljuk mindenkinek!

Karácsony Holly-val (2012)

Christmas with Holly



Miután a vőlegénye faképnél hagyta az oltár előtt, Maggie-nek (Eloise Mumford) elege lett a nagyvárosból. A kiábrándult lány egy kisvárosba költözik, ahol sikerül valóra váltani álmát. Játéboltot nyit, miközben találkozik Markkal, a kávézó tulajdonosával. Az egyetlen gond, hogy Mark (Sean Faris) szívét a hatéves unokahúga, Holly tölti költi. A kislány anyja a halála előtt őt kérte meg, hogy legyen a gyámja. Mark összeköltözött a két testvérével, hogy segítsenek neki felnevelni Hollyt. Mark szívéhez Hollyn és a játékbolton keresztül vezet az út...

Ünnepi táncverseny (2012)

Holiday spin



Az egy hónap híján 18 éves élsportoló, Blake élete fenekestül ferfordul, amikor karácsony előtt nemsokkal autóbaleset éri táncos édesanyjával együtt. Az árván maradt fiú eddig sosem találkozott még apjával, de most kénytelen hozzá és feleségéhez költözni, amíg nagykorúvá nem válik. A páros gondoskodik még az ígéretes tánctehetségről, Pia-ról is, aki mellé sürgősen új táncpartnert kell találni, ha meg akarják menteni stúdiójukat a karácsonyi táncversenyen nyert pénz segítségével.

Karácsonyi kábulat (2013)

Holidaze



A munkamániás Melody (Jennie Garth) a barátnőivel akarja tölteni az ünnepet. Ám kellemetlen meglepetésben lesz része, amikor a főnöke hazaküldi a szülővárosába, hogy győzze meg az embereket egy új diszkontáruház építéséről. Nem elég, hogy arra kényszerül, hogy újra kapcsolatba kerüljön a családjával és a gyermekkori szerelmével, Carterrel, a kisvárosban mindenki az új áruház ellen van. Szeretne visszatérni a megszokott életébe, ám Melody egy párhuzamos univerzumban találja magát, melyben sohasem hagyta el az otthonát, és Carter felesége.

Kapj el egy karácsonyi csillagot (2013)

Catch a christmas star



Nikki Crandon (Shannon Elizabeth) az egyik legnagyobb popsztár a világon. Amikor a televízióban a himnuszt énekli, New Jersey-ben mindenki tudja, hogy a kétgyermekes és özvegy Chris Mitchell (Steve Byers) első szerelme volt a gimiben, ám érettségi után szakítottak és külön utakon jártak évekig. Amikor Nikki egyik legnagyobb rajongója, Chris 10 éves álmodozó lánya megtudja, hogy apja jól ismeri kedvencét, aki történetesen a közelben dedikálja legújabb karácsonyi albumát, mindent megtesz, hogy a párt ismét összehozza...

Kirakati csodák (2013)

Window wonderland



Két manhattani kirakati designer, az öntudatos Sloan Van Doren (Chyler Leigh) és a csóró festőművész Jake Dooley (Paul Campbell) harca ugyanazért az állásért a karácsonyi forgatagban...

Essen a hó (2013)

Let it snow



Apja új üdülőjének felmérése miatt a hideget ki nem álló Stephanie Beck (Candace Cameron Bure) kénytelen karácsony előtt egy héttel Snow Valley Lodge-ba utazni, hogy felmérje milyen változtatásokat kell majd eszközölni az egykori családi kúrián. Az egykori tulajok ezermester fia, Brady Lewis (Jesse Hutch) lesz a segítségére, aki szüleivel együtt megmutatja Stephanienak, milyen is az igazi karácsony...

Karácsonyi mese (2013)

Christmas Belle: A Fairytale Christmas



Belle (Haylie Duff), a kaliforniai értékbecslő karácsony előtt néhány nappal kénytelen elutazni, hogy egy hatalmas kúriáról értékbecslést készítsen. A munka egy álom, a lány azonnal beleszeret a csodálatos házba és annak könyvtárába, ám a mogorva tulajdonossal akadnak problémái bőven. Ahogy Hunter Lowell (Nicholas Gonzalez) és ő egyre többet beszélgetnek, a jeges viselkedésű férfi kezd felengedni, pont amikor a lány makacs udvarlója feltűnik és elkezdődik a karácsonyi káosz.

Le a kalappal karácsony előtt (2013)

Hats off to christmas



A film főszereplőjét, a fiatalon megözvegyült, tolószékben ülő gyermekét egyedül nevelő Haylie Duff alakítja. Hősnőnk egy mikulássapkákat áruló üzlethálózat egyik boltjának vezetője, akit az igazgató megkér, mutassa meg fiának, hogyan működik a családi vállalkozás.

A karácsonyfa varázsa (2013)

Fir crazy



Elise utálja a karácsonyt, gyermekkorában azzal töltötte az ünnepeket, hogy egy lakókocsiban szüleivel karácsonyfákat árult. Most felnőttként kénytelen ismét ugyanígy tennie, amikor elbocsájtják munkahelyéről...

Mr 365 (2018)

Mr 365


Ez a film Ruth Clampett amerikai romantikus regényéből készült. Sophie (Chelsea Hobbs) munkamániás producer, aki karácsonykor óriási dobásra készül: talált a műsorának egy jóképű férfit (Christopher Russell), akinek az élete a karácsony körül forog. Már csak meg kell győznie, hogy had készíthessen róla egy külön kiadást.


Folyamatosan frissül...
Forrás: Mafab, Port, Femina, Énportál, Haon, Hallmark

2016. december 9., péntek

Hálaadás napi romantikus filmek


Régimódi hálaadás (2008)

An Old Fashioned Thanksgiving 


Az 1860-as évek Amerikájában járunk. A klasszikus elveket valló Mary Bassett (Helene Joy) egy szerény New Hampshire-i farmot bérel és férje halála óta egyedül neveli három gyermekét. A nő keményen dolgozik, hogy ellássa őket és törlessze tartozását szigorú bérlőjével szemben, a Hálaadás közeledtével azonban úgy érzi, hogy segítséget kell kérnie a családtól elidegenedett anyjától, a tehetős Isabella Caldwelltől (Jacqueline Bisset), aki annak idején azért tagadta meg lányát, mert úgy érezte, hogy a nem a hozzá illő férfihoz megy feleségül. Isabella hallgat a hívó szóra, és mikor megékezik, azonnal beveti befolyását. Megvásárolja a farmot, magához édesgeti Mary gyermekeit és azt tervezi, hogy az egész családot Londonba költözteti. Hogy megvédje magát és gyermekeit Isabella kontrolljától, Mary úgy dönt, hogy feltárja anyja múltjának titkait, mellyel talán végleg elvághatja magát tőle, de ő bízik benne, hogy a feltárulkozást követően még szorosabbá válik a családi kötelék és a família együtt ünnepelheti meg a Hálaadást...

Családi Hálaadásünnep (2010)

A Family Thanksgiving 



Claudia (Daphne Zuniga) munkamániás ügyvéd, aki többet akar, minthogy egyszerű társ legyen egy irodában. Célja elérése érdekében mindent és mindenkit háttérbe szorít. Egy titokzatos nőnek, és egy kis varázslatnak köszönhetően azonban másképp kezdi látni az életet. Az új életében feleségként és anyaként egészen más feladatokkal kell megbirkóznia. Claudia először megpróbálja a cégénél már bevált taktikát követni. Ám rá kell jönnie, hogy a régi módszerek itt haszontalanok. Megtanulja becsülni a szeretet és a család erejét.

Karácsonyi eljegyzés (2011)

A Thanksgiving Engagement/Holiday Engagement



Hillary Burnst (Bonnie Somerville) folytonos nyomás alatt tartja édesanyja, hogy menjen férjhez, ezért Hálaadásra hazaviszi az újdonsült vőlegényeként felbérelt színészt, David-et (Jordan Bridges).

Hálaadás-napi szerelem (2012)

Love at the Thanksgiving Day Parade



Emily Jones (Autumn Reeser) egy menő rendezvényszervező, aki épp a hálaadás-napi parádét szervezi Chicagoban. Idén azonban a szokásos adag nyűg és baj mellé egy kirendelt konzulenst is kap a nyakába Henry Williams (Antonio Cupo) személyében, akinek a parádéval kapcsolatos kiadásokat kell felügyelnie. Emily próbálja megértetni Henryvel, hogy a parádé egy érzés, amely sokkal többet jelent néhány dollárnál. Ahogy aztán a szálak egyre jobban összekuszálódnak, úgy kerülnek főhőseink is egyre közelebb egymáshoz.

A Hálaadás-ház (2013)

The Thanksgivng House



Mary Ross (Emily Rose), a bostoni ügyvédnő örököl egy kisvárosi házat, ahol gyermekkorában a Hálaadást ünnepelték. A lánynak feltett szándéka minél gyorsabban túladni az ingatlanon és visszatérni régi életéhez, ám kiderül, hogy a történelem első Hálaadás-napi vacsoráját épp a tulajdonában levő portán tartották, így nem lesz olyan könnyű dolga, mint az előzetesen gondolta...

Forrás: port.hu; www.mafab.hu

2016. december 8., csütörtök

Korcsolyás filmek


Halálforgás – Borotvaélen (1992)

The Cutting Edge



Doug szabadszájú, kicsit önző, a hoki új csillaga. Ám az olimpián balesetet szenved és le kell mondania a profi karrierről. Kate egy elkényeztetett, egoista, papa kedvence műkorcsolyázó, aki hatalmasat bukik ugyanazon az olimpián. Minden partnét elüldözi. Ám orosz edzője új partnerrel áll elé, Douggal. Elkezdődik a felkészülés, tét a következő olimpia. Ám a két teljesen különböző ember semmiben nem ért egyet, legyen az zene, koreográfia, kürruha. Mégis szenzációs pár válik kettőjükből, akik tökéletesen hajtják végre az olimpia döntőjéban az orosz edző álmát, a Pamcsenko-féle halálforgást.


Halálforgás 2. – Aranyesély (2006)

The Cutting Edge 2: Going for the gold



Szikrákat szórnak a korcsolyák, és forrnak az indulatok, amikor párba kerül a műkorcsolyázó Jackie (Christy Carlson Romano) az extrém in-line korcsolyás Alexszel (Ross Thomas). Miközben a fiatalok, akik olyanok, mint a tűz és víz, kínkeservesen igyekeznek kijönni egymással jégen és jégen kívül, Jackie olimpiai bajnok szülei edzői irányítása mellett egyre közelebb siklanak az olimpiai aranyhoz, és ahogy forrósodik a verseny, úgy lesz egyre szenvedélyesebb kettejük románca is!

Halálforgás (Szerelem és jég) 3. – Éld az álmod (2008)

The Cutting Edge 3: Chasing the dream



Azután, hogy partnere megsérül, a jóképű és gazdag aranyifjú Zack Conroy (Matt Lanter) megkéri hockey játékos Alexet (Francia Raisa), hogy legyen az új partnere. A páros a világbajnokságra készül, Alex sokat változik az edzések alatt és a pár lassan szinkronba kerül egymással a jégen. De kapcsolatuk egy félreértés miatt megromlik, és ez veszélyezteti, sőt, tönkre is teheti esélyüket a bajnokság megnyerésére.

Halálforgás (Borotvaélen) 4. – Tűz és jég (2010)

The Cutting Edge 4: Fire & ice




Alex Delgado (Francia Raisa) műkorcsolyázó karriere félbe szakad, amikor partnere (és egyben szerelme) megsérül. Az összetört szívű lány befejezi a versenyzést és elkezd tanítani. James McKinsey (Brendan Ferh) a gyorskorcsolyázó rosszfiú ekkor tűnik fel a színen, aki már akkor felfigyelt a lányra, mikor eltiltották a gyorskorcsolyázástól... Nincs sok nő a földön, aki nemet tudna mondani a jóképű srácnak, kivéve talán Alexet...

Jégkirálynő a hokipályán – Térdvédő vagy flitter (2005)

Go figure



A 14 éves Katelin (Jordan Hinson) tehetséges jégtündér, aki megfelelő edző mellett esélyes lehet az olimpiára. Natasha, a hírhedt orosz edzőnő elintézi neki, hogy ösztöndíjasként az iskolájába kerüljön. Cserébe hokisnak kell álcáznia magát, és titokban tartani a lányok hokicsapata előtt az igazságot. Katelin úgy véli, simán menni fog, arra azonban nem számít, hogy korcsolyatudásával csak a jeget nyalogatja majd.

Jéghercegnő (2005)

Ice princess



Nagy jövő előtt áll a tizenhét éves Casey (Michelle Trachtenberg). Fizikából ő az osztály legjobbja, a Harvardon tanulhatna. Tanára biztatására tanulmányt ír a nyáron, amely megnyithatja előtte az utat az egyetem felé. Ennek témájául a műkorcsolya világában érvényesülő fizikai törvényszerűségeket és összefüggéset választja. Hogy némi gyakorlati tapasztalatra is szert tegyen, beiratkozik a korcsolyasuliba. Hamarosan rájön, hogy tévedett: nem a tudomány hozza lázba, hanem a műkorcsolya, ez az ő igazi szerelme. Közeleg a nyár vége, és hamarosan döntenie kell, melyiket válassza?

Jéghideg álmok (2009)

Ice dreams



Egy tanár, miután örököl egy korcsolyapályát, ösztönző kapcsolattá válik a korábbi olimpikon korcsolyázó, Amy Clayton (Jessica Cauffiel), és egy fiatal tehetség között. Claytonnak 14 évvel ezelőtt tragikus balesete volt, de azért, hogy sikeresen eddze ifjú tanítványát, felül kell kerekednie múltjának démonjain.

Jégvárak (2010)

Ice castles



Lexi (Taylor Firth) rendkívül tehetséges műkorcsolyázó, álmai netovábbja, hogy részt vehessen a téli olimpián. Vágya már-már teljesülni látszik, amikor élete és karrierje tragikus fordulatot vesz, egy rosszul sikerült ugrás következtében súlyos fejsérülést szenved, melynek során elveszti látását. Szerelmének, Nicknek (Rob Mayes) azonban sikerül meggyőzni Lexit, hogy ne adja fel, s tovább készüljön a bajnokságra.

Vak bolondok (2010) 

Lafangey Parindey



Nandu (Neil Nitin Mukesh) egy harcos, aki rossz társaságba keveredik és egy esős éjszaka autóval elüti a hírességre vágyó görkorcsolyás Pinky Palkart (Deepika Padukone). A lány a baleset következtében megvakul, de nem adja fel álmát, továbbra is gyakorolni akar, hogy megnyerje az India's Got Talent nevű tehetségkutatót. Nandu szíve megesik rajta, sajnálja tettét, de képtelen bevallani az igazat, hogy ő vezette az autót. Elkezd barátkozni a lánnyal és szép lassan megtanítja szemek nélkül is látni.

Karácsonyba esve (2016) 

Falling for Christmas 



Debbie Macomber 2010-ben megjelent könyvének szívmelengető filmes verziója. Amikor a híres korcsolyacsillag, Claire megsérül néhány héttel a világbajnokság előtt, kénytelen egy rehabilitációs központba utazni a hegyekbe. Itt találkozik a jóképű, egykori prefesszionális hoki játékos apukával és családjával, akik ráébresztik a lányt, hogy a sporton kívül is létezik élet.

Forrás: femcafe, port.hu; www.mafab.hu

2016. december 6., kedd

Esküvős filmek

Álljon meg a nászmenet! (1997)

My best friend's wedding




Julia Roberts a vőlegény legjobb barátja, aki időközben ráeszmél, hogy tulajdonképpen a férfi számára a nagy Ő. A film egyébként remekül példázza a férfi-női barátság működésének árnyoldalait is. Emellett arra tanít: sosem késő, hogy küzdjünk valamiért, vagy valakiért.

Oltári nő (1999)

Runaway bride




Julia Roberts és Richard Gere párosa már a Micsoda nő!-ben is brilliánsnak bizonyult. Ebben a filmben az oltár előtt mindig megfutamodó menyasszonyt, és a munkája megmentéséért harcoló újságírót alakítanak. Persze a kémia itt is remekül működik közöttük.

Oltári vőlegény (1999)

The bachelor




A jóképű Jimmie Shannonnak (Chris O'Donnell) mindössze két napja van arra, hogy feleségül vegyen valakit, különben százmillió dolláros örökségétől búcsút vehet. Szerelme, Anne (Renée Zellweger) egy megalázó lánykérés után szakítani akar, ezért Jimmie kénytelen korábbi barátnői között keresni azt, akivel legalább tíz évig kell majd együtt élnie. Mint kiderül, az egyik jelölt rosszabb, mint a másik, de a java még hátra van. Hamarosan több száz menyasszony veszi üldözőbe San Francisco utcáin.

Szeretném, ha szeretnél (2001)

The wedding planner



Mary Fiore (Jennifer Lopez) esküvőszervező, okos és gyönyörű, ám rendkívül magányos, mert egyszerűen fogalma sincs, hol keresse a nagy Őt. A megoldás sorsszerűen, egy elszabadult szemetes konténer képében érkezik, amely elgázolná Maryt, ha a jóképű gyermekorvos, Steve (Matthew McConaughey) nem menti meg az utolsó pillanatban. A találkozás varázsütésként éri, fülig beleszeret megmentőjébe. Ám hamarosan kiderül, hogy épp Steve esküvőjét szervezi, aki a dúsgazdag és szépséges Frant (Bridgette Wilson) készül elvenni.

Bazi nagy görög lagzi (2002)

My big fat greek wedding



Egy görög család, görög lánya csupán egy görög vőre vágyik. Toula Portokalos, Nia Vardalos színésznő alakításában, azonban egy olyan férfival állít haza, aki nem görög, de ráadásul vegetáriánus is. Megkezdődik az őrület: a család igyekszik elfogadni lányuk választottját, a vőlegény igyekszik elfogadni a görög szokásokat, ám ez még csak a kezdet.

Bazi nagy latin lagzi (2003)

Mi casa, su casa



Donald bármire hajlandó, hogy megtarthassa jól menő éttermét, amit válni készülő felesége és undok anyósa el akar adni. A férfi kétségbeesésében elvállalja egykori kertészei ajánlatát, akik hatalmas pénzt nyertek a lottón. Kivásárolják az éttermet, amennyiben Donald elveszi a húgukat, a kikapós Juanitát, akitől reszket egész Mexikó. Donald gyanakszik ugyan, ám igent mond, nem is sejtve, hogy micsoda pokoli lagzi vár rá.


Neveletlen hercegnő 2: Eljegyzés a kastélyban (2004)

The princess diaries 2: The rayal engagement




Miából (Anne Hathaway), a neveletlen hercegnőből öt év alatt gyönyörű nő lett, aki alig várja, hogy végre a gyakorlatban is kipróbálhassa magát Genovia hercegnője szerepében. Miután beköltözik a palotába nagyanyjához, Clarisse királynőhöz (Julie Andrews, kiderül, hogy nem élvezheti sokáig a hercegnői életet, mert hamarosan a koronát kell viselnie. Persze a problémák soha nem járnak egyedül. A meglepett kisasszonnyal mellékesen azt is közlik, hogy a genoviai törvények értelmében a hercegnőnek a megkoronázás előtt még férjhez kell mennie.

Oltári frigy (2004)

My first wedding



Vanessa (Rachael Leigh Cook) az esküvője előtt pár nappal döbbenten tapasztalja, hogy vadidegen férfiakról fantáziál. Kétségbeesésében gyónni megy, de egy félreértés során a pap helyett a nőcsábász Nick (Kenny Doughty) gyóntatja meg. A kezdeti tiltakozás után Nick tovább játssza a szerepét, hogy a lány közelében maradhasson és megakadályozhassa a házasságot.

Boldogító igen, vagy nem (2004)

I do (but I don't)




Lauren Crandell (Denise Richards) esküvőszervező. Na jó, csak asszisztens, de problémamegoldásban utolérhetetlen. Jó példa erre az alpinista vőlegény megmentése a templom tornyáról, ahol megismerkedik a mentésre kiérkező, arcátlanul jóképű tűzoltóval, Nickkel (Dean Cain). Azonnal beleszeret a tűzoltóba, annak ellenére, hogy a válása óta egyetlen férfiban sem bízik meg. Hidegzuhanyként éri a felismerés: Nick a legszörnyűbb ügyfelének, Darlának (Karen Cliche) a vőlegénye. Hab a tortán, hogy közben anyja mindent elkövet azért, hogy Lauren visszatérjen hűtlen férjéhez.

Anyád napja (2005)

Monster in law




A film egy menyasszony és leendő anyósa közötti rivalizálásról és csatározásról szól, melyben nagy szerepet kap az esküvőszervezés is. Az ara szerepében Jennifer Lopez, az anyóséban pedig Jane Fonda gondoskodik a fergeteges szórakozásról. Kihagyhatatlan!

Ünneprontók ünnepe (2005)

Wedding crashers




A két szélhámos jó barát, John (Owen Wilson) és Jeremy (Vince Vaughn) munkaidőben válóperre készülő házastársakat békítenek, szabadidejükben pedig esküvőkre járnak, hogy nőt fogjanak. A lányok tapadnak, a pezsgő isteni, és sosem kell a második randira készülni. De aki a tűzzel játszik, az megégeti magát. Márpedig Johnt elönti a forróság, amikor Cleary szenátor lányának az esküvőjén megpillantja álmai nőjét. Claire (Rachel McAdams) szintén a szenátor lánya, és hamarosan az ő fejét is beköti Zach Lodge (Bradley Cooper), a nagyvárosi tapló. Nincs mese, a nászt bármi áron is, de meg kell akadályozni.

Ara-para (2005)

Confessions of an American bride



Sam (Shannon Elizaneth) úgy érzi, álmai végre valóra válnak, amikor a barátja, Ben (Eddie McClintock) megkéri a kezét. Ám az esküvő megszervezése során minden balul üt ki. Mindenkivel gondja van: a szállítókkal, a ruhatervezőkkel, és persze az egész családdal. Helyzetét tovább nehezíti, hogy a munkahelyén megbízzák egy új reklámkampány irányításával, és az ügyfél nem más, mint régi nagy szerelme, Luke (Geoff Stults).

Lagzi-randi (2005)

The wedding date




A főszereplő Kat (Debra Messing) a húga esküvőjére tart, ám éppen szingli. Hogy a család és az ismerősök ne nézzenek rá a vénlányoknak kijáró szúrós pillantásokkal, felbérel egy escort pasit, hogy kísérje el a ceremóniára. A lagzi-randi azonban nem várt meglepetéseket tartogat a különös páros számára.

Bazi nagy gringo lagzi (2006)

Gringo wedding



Rebecca Gonzalez egy a húszas éveinek végén járó, vonzó, sikeres nő, aki Bogotában él. Matt Goldman pedig Floridában éli a menedzserek mindennapjait, ám úgy érzi, hogy valami hiányzik az életéből...

Randi az oltárnál (2006)

Wedding daze




Miközben Anderson (Jason Biggs) elveszíti álmai nőjét, meg van győződve róla, hogy soha nem lesz többé szerelmes. Egy nap barátja ráveszi, hogy egy elégedetlen pincérnőnek, Katie-nek (Isla Fisher) udvaroljon. Az ártatlannak tűnő flörtnek azonban beláthatatlan következményei lehetnek.

Csapnivaló menyegző (2006)

A christmas wedding




Emily (Sarah Paulson) és Ben (Eric Mabius) karácsony estére szervezik az esküvőjüket. Ám Tucker (Dean Cain), a lány sármos és rámenős főnöke egy ellenállhatatlan ajánlattal elcsalja három hétre, közvetlenül az esküvő előtt. A menyasszony azonban hamarosan megbánja, hogy elvállalta a munkát, mert nagyon úgy tűnik, nem ér haza élete nagy napjára...

A frigy (2006)

Vivah




Adott egy árva, egyszerű szegény lány (Amrita Raó), akit az apukája testvére befogadott családjába és sajátjaként nevelte fel. A másik oldalon ott egy fiatal tisztalelkű fiú (Shahid Kapoor), aki gazdag családból származik és ideje lenne már megnősülnie. Egy közös ismerős kiszemeli a kettőt egymásnak, ezért találkozót beszélnek meg. Mindketten nagyon félnek az eseménytől, de első pillanatra megtetszenek egymásnak, ezért beleegyeznek hogy 6 hónap múlva összeházasodnak. A film kettejük megismerkedési folyamatáról, a tiszta és őszinte szeretetről szól a maga egyszerű módján.

Nászfrász (2007)

License to wed



Mandy Moore és John Krasinski, vagyis Sadie és Ben kapcsolata szinte tökéletes. Amikor azonban a lánykérés megtörténik, minden borulni látszik. A kötelező jegyes oktatás olyan dolgokat hoz a felszínre, amelyre egyikük sem számított korábban.

Férjhez mész, mert azt mondtam! (2007)

Because I said so



Daphne Wilder (Diane Keaton) három lány büszke édesanyja, irántuk érzett szeretete nem ismer határokat. Maggie (Lauren Graham) pszichológusként dolgozik, ő a legérettebb a nővérek közül. Mae (Piper Perablo) szemtelen és szexis; a bizonytalan, de imádnivaló Milly (Mandy Moore) pedig légypapírként vonzza magához a férfiakat. Daphne tudja ezt és ezért elhatározza, hogy megakadályozza legkisebb gyermekét abban, hogy ugyanazokat a hibákat kövesse el, amiket ő is elkövetett annak idején. Össze akarja hozni lányát a tökéletes férfivel, úgyhogy a lány tudtán kívül felad egy hirdetést Milly nevében egy netes társkereső oldalon.

A boldogító talán (2008)

Made of Honor




Lehet-e barátság férfi és nő között? Talán igen, illetve nem, egészen pontosan csak átmenetileg. Tom (Patrick Dempsey) vonzó pasi, habzsolja az életet, falja a nőket. Az állandóságot Hannah jelenti a számára. Kettejük érdek- és szexmentes barátsága azonban csak addig tart, míg a jó pajtás hosszabb üzleti útra nem utazik. Kiderül, milyen üres Tom élete nélküle, ő az egyetlen, akit igazán szeret. Rögvest el is határozza, hogy megkéri majd a kezét. Erre beüt a mennykő: a szerelme tárgya azzal érkezik vissza, hogy végre megtalálta az igazit. Tom mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza az esküvőjüket.

27 idegen igen (2008)

27 dresses




Jane (Katherine Heigl) egy idealista, végtelenül romantikus és mindenkinél önzetlenebb nő. Ugyanakkor pedig állandó résztvevője mindenféle esküvői és lakodalmi rendezvényeknek, bár a saját boldogsága még látóhatáron belül sincs. Ám amikor Jane húga, Tess (Malin Akerman) iránt saját főnöke, George (Edward Burns) lobban szerelemre (s, akibe titkon Jane is szerelmes), hősnőnk kénytelen felülvizsgálni eddigi "örökké-csak-koszorúslány" életstílusát. Jane mindig is jó volt abban, hogy odafigyeljen másokra, saját boldogságáról azonban képtelen gondoskodni. Egész élete csak arról szólt, hogy mindenkit boldoggá tegyen maga körül, ráadásul huszonhét különböző koszorúslányruha lapul szekrényében, így mindezt bizonyítani is tudja. Egy emlékezetes estén Jane éppen kénytelen ingázni két esküvői fogadás között a Manhattan-Brooklyn vonalon, a nem mindennapi teljesítménynek pedig véletlenül szemtanúja lesz Kevin (James Marsden), a riporter, aki nagyszerű sztorit szimatol. Szerinte Jane, az esküvőfüggő története temérdek kaput nyit majd meg előtte a magazinon belül. Kevin minden olyasmire cinizmussal tekint, ami Jane számára kedves, így nem igazán jönnek ki egymással. Aztán megjelenik Tess és megkéri nővérét, hogy szervezzen egy újabb menyegzőt: Tess-ét és George-ét. Jane érzelmei a férfi iránt azonban megdöbbentő végkifejlethez, és talán egy új élet kezdetéhez vezetnek.

Mamma Mia! (2008)

Mamma Mia!




Donna (Meryl Streep) független, egyedülálló anya, és van egy kis szállodája egy idilli kis görög szigeten. Egyedül nevelte fel lányát, a tűzrőlpattant Sophie-t (Amanda Seyfried), és éppen most készül elengedni a kezét. Lánya esküvőjére Donna meghívta két legjobb barátnőjét, az életrevaló Rosie-t (Julie Walters) és a módos, sokszor elvált Tanyát (Christine Baranski) a régi zenekarából, a Donna és a Dinamókból. Ám titokban Sophie is hívott három vendéget... A lány már régóta kutatja apja kilétét, hogy legyen, aki az oltárhoz kíséri. Ezért aztán elhív három pasit Donna múltjából a mediterrán paradicsomba, ahol már mindannyian jártak húsz évvel korábban. 24 kaotikus, varázslatos óra következik, melyben új szerelmek bimbóznak és régi románcok lobbannak fel újra a lehetőségek buja szigetén.


Érdemes tisztában lenni vele, hogy a film az azonos címmel futó színpadi musical alapján készült, így azzal is, hogy a szereplők bizonyos időközönként rendre dalra fakadnak – igen, még Pierce Brosnan is! (Szerencse, hogy a legjobb ABBA slágerekre!) Ha szereted a musicaleket, a szép tájat, a vidám és kissé kaotikus történeteket, akkor ez a neked való film!

Mielőtt szerettél (2009)

Before you say I do




George Murray (David Sutcliffe) összetörik, amikor barátnője, Jane (Jennifer Westfeld) nem hajlandó hozzámenni. Jane-ben frissen él válásának emléke és attól fél, hogy újból összetörik a szívét. George azt kívánja, bárcsak azelőtt találkozott volna Jane-nel, hogy a lány hozzáment Doughoz és kívánsága egy autóbaleset után váratlanul teljesül. Tíz évvel korábban, néhány nappal Jane és Doug esküvője előtt tér magához és megpróbálja úgy átírni a múltat, hogy számára legyen boldog a befejezés.

Én a tied, pénz a miénk (2009)

My fake fiance


Jennifer (Melissa Joan Hart) és Vince (Joseph Lawrence) egy esküvőn találkoznak, ahol egymás mellé sodorja őket barátaik gondoskodása. Harmincon és jó pár esküvőn túl, kifizetetlen számlák és egyéb tartozások tömegén innen úgy gondolják, illene visszakapniuk azt a pénzt, amit barátaik és rokonaik ajándékaira költöttek. Azonnal a tettek mezejére lépnek, és egy kamu esküvővel szeretnék befektetéseiket visszanyerni. Környezetük nagyon meglepődik gyors elhatározásukon, de az idő múlásával összeillő párként tekintenek rájuk. Vajon ezt Jennifer és Vince is így látja?

Nász-ajánlat (2009)

The proposal

A bevándorlási hivatal ki akarja toloncolni az országból az illegális bevándorló Margaretet (Sandra Bullock). A nő azt állítja, hogy házasodni készül, így nem küldhetik vissza a hazájába. A gond, hogy a vőlegénye, a gyanútlan asszisztense mit sem tud erről. Szerencsére Andrew (Ryan Reynolds), akit évek óta gyötört a munkahelyén, bizonyos feltételek mellett hajlandó belemenni a játékba. Erre azért van szükség, mert a hivatal embereit sem ejtették a fejük lágyára: bizonyságot akarnak. Nincs mit tenni, a páros a vőlegény családjához utazik Alaszkába. Az események nem egészen az elképzeléseik szerint alakulnak.

A csajok háborúja (2009)

Bride wars



Kate Hudson és Anne Hathaway, azaz Liv és Emma igazán jó barátnők. Amikor azonban kiderül, hogy pontosan ugyanarra a napra tervezik kimondani a boldogító igent, elszabadul a pokol. A két lány a trükköktől és a mocskolódástól sem riad vissza, hogy megszerezze álmai esküvőjét.


Kerti esküvő (2010)

Backyard wedding



Az Alicia Witt által alakított Kim álmai esküvőjét igyekszik megszervezni ebben a szórakoztató tévéfilmben - történetesen a szülei hátsó kertjében. A tökéletes esemény megszervezését nehezíti, hogy a vőlegény távol van, a jóképű exférj pedig hazatér a szomszédba és állandóan megjelenik...

Dupla vagy minden (2010)

Double wedding



Danielle-t és Deanna-t nem csak azonos kinézettel áldotta meg a sors, ugyanis a két ikertestvér számára egyaránt katasztrófába torkollik minden egyes párkapcsolati próbálkozás. Amikor azt hinnék, hogy rájuk mosolygott végre a szerencse, hamar kiderül, hogy tudtukon kívül mindketten ugyanazzal a férfival randevúznak és lőttek a dupla esküvőnek. Vagy mégsem?

Ne csókold meg a menyasszonyt! (2011)

You may not kiss the bride



Bryan házi kedvencekről készít vicces fotókat kissé lökött asszisztensével, Tonyával, aki a szerelmével üldözi. Egy nap Vadik, a horvát maffiafőnök felesége képeket akar készíttetni a macskájáról. A fotózás balul sül el: a cicus gipszbe, Bryan pedig bajba kerül. Nikitin a pórul járt macskáért cserébe azt "kéri" Bryantől, hogy vegye feleségül a lányát, Mashát, aki csak így juthat zöldkártyához. A kiszemelt vőlegény lelkesen fogadja az ultimátumot. Csakhogy Vadik testőre, Brick is szerelmes a lányba, és halálosan megfenyegeti Bryant, akinek "csak" egy évet kell kibírnia férjként úgy, hogy egyetlen ujjal sem érhet Mashához. A nem mindennapi nászútra, ahol elszabadulnak az indulatok, elkíséri az ifjú párt a Bevándorlási Hivatal nyomozóin kívül Ernesto, az őrült mexikói is.

Menyasszony csaléteknek (2011)

The decoy bride



Lara Tyler (Alice Eve) egyike a leghíresebb színésznőknek, mégis egy vágya van csupán: békében akar hozzámenni vőlegényéhez, a forgatókönyvíró James Arborhoz (David Tennant). A paparazzik állandó jelenléte miatt úgy döntenek, otthonuktól távol, egy kedves skót kisvárosban bújnak el. Ám minden hiába, mikor a helyiek rájönnek, kik rejtőznek náluk, azonnal értesítik a sajtót. Laránál betelik a pohár... Menedzsere, hogy elterelje a paparazzik figyelmét, álesküvőt szervez. Az ötlet mindenki számára remeknek tűnik, a helyiek között meg is találják Lara helyettesítőjét. A csalétek Katie (Kelly MacDonald) lesz, egy kedves, bájos helyi lány. Ahogy James egyre jobban megismeri, elbizonytalanodik. Vajon tényleg Lara az ő igaz szerelme?

Seprűs esküvő (2011)

Jumping the broom


A csinos Sabrina (Paula Patton) egy gazdag afroamerikai család sarja. Míg a karrierje szárnyal, a magánélete nem mondható ilyen sikeresnek, még nem találta meg az igazit. Egy nap azonban minden megváltozik. Sabrina elüti a kocsijával Jasont, és a két fiatal első pillantásra egymásba szeret. A fiú hamarosan megkéri Sabrina kezét. Azt tervezik, hogy az esküvőt a lány szüleinek birtokán tartják. Igen ám, csak elfeledkeztek arról, hogy nem a legszerencsésebb dolog, ha az örömszülők az esküvőn találkoznak először egymással. Különösen, hogy Jason szülei egyszerű átlagemberek.

A nagy nap (2012)

The big wedding



Felnőtt gyerekeik és barátaik legnagyobb derültségére a rég elvált Don és Ellie Griffin (Robert De Niro és Diane Keaton) kénytelen eljátszani a boldog párt nevelt fiuk, Alejandro (Ben Barnes) kedvéért. Teszik mindezt azért, mert a fiatal vőlegény rendkívül vallásos vér szerinti anyja váratlanul úgy határoz, hogy a fél világon átrepülve részt vesz fia esküvőjén. A vendégsereg figyelmétől övezve Don lobbanékony párja (Susan Sarandon) nem tűri szótlanul, hogy Ellie csak úgy visszatér Don életébe, és közben a Griffin testvérek (Topher Grace, Katherine Heigl) is pont erre a hétvégére időzítik, hogy minden felgyülemlett sértettségüket rázúdítsák az ősökre. Az egész családnak a káosz uralta, viccesebbnél viccesebb, és féleértett helyzetek közepette kell szembenézniük múltjukkal, jelenükkel, jövőjükkel, és ráadásul még a fiatal ara (Amanda Seyfried) családja is úton van.

Hárommal több esküvő (2013)

Three many weddings



Ruth semmi másra nem vágyik, csak a boldogságra, és egy férfira, aki szereti. Ezért elképzelni sem tud rosszabbat, mint, hogy egy lakodalomban szakítson vele a barátja. Ruth úgy érzi, a világ esküdött össze ellene, amelyben az egyetlen vigaszt az autójában újra és újra megszólaló, nyolcvanas évekbeli Europe-sláger, a Carrie jelenti. Ruth egyetemen dolgozik kutatóként, csupa nő kollégával, így igazi felüdülés számára, amikor gyakornoknak veszik fel mellé a jóképű Danit. Amikor három korábbi ex-e hívja meg esküvőjére, és nem tud kihátrálni a részvételektől, hirtelen ötlettől vezérelve Danit kéri fel kísérőjének. Ahogy azonban várható, valamennyi lagzi katasztrofálisan alakul - és nemcsak Ruth számára.

Gondolkozz pasiaggyal 2 (2014)

Think like a man too




Főhőseink ezúttal Las Vegas-ba érkeznek egy esküvőre. Azonban a romantikus hétvége kezd félrecsúszni, ahogy barátaink egyre kompromittálóbb helyzetekbe kerülnek, melyek azzal fenyegetnek, hogy félresiklatják a Nagy Eseményt.

Wedding pullav

Wedding pullav (2015)


Két gyermekkori barát, Adi és Anushka történetét mutatja be a film, akik szerelmesek egymásba, de ezt még maguknak sem hajlandóak beismerni. Amikor Anushkát megkérik, hogy vegyen részt Adi esküvőjén, mindenki számára nyilvánvalóvá válik a helyzet.

Menyasszonyi hullám (2015)

Bridal wave



Az Arielle Kebbel - Andrew W. Walker színészpáros már egyszer nagy sikereket ért el a Menyasszonyt karácsonyra (2012) című televíziós filmmel. A Babamama.hu csapatának most sem okoztak csalódást! A sztori főhősnője épp fogtechnikus főnökéhez készül hozzámenni egy csodás szállodában, mely esküvők szervezésére specializálódott. Útban ide ismerkedik meg sármos munkanélküli építésszel egy boltban. Hamarosan kiderül, hogy egy helyre mennek... Természetesen útjaik folyton keresztezik egymást, miközben a vőlegény elfoglalt, és nem különösebben izgatja az esküvő.

Akarom, akarom, akarom (2015)

I do, I do, I do



Autumn Reese, Shawn Roberts és Antonio Cupo főszereplésével egy kissé szürreális romantikus vígjátékot láthatunk. Főhősnőnk minden nap átéli kissé elbaltázott esküvője napját, míg rá nem jön, hogy igazából a vőlegénye testvére számára az igazi...

Volt egyszer egy szerelem (2015)

A country wedding


A híres country énekes (Jesse Metcalfe) eljegyezte hollywoodi színésznő menyasszonyát, s visszatér szülővárosába. Véletlenül összefut fiatalkori szerelmével, s ismét elkezd dalokat írni, miközben együtt szervezik az esküvőt a világ háta mögött. Ám a menyasszony óriási eseményről álmodozik...

Dolly (2015)

Dolly ki doli



Dolly (Sonam Kapoor) azzal keresi a kenyerét bandájával, hogy családnak adják ki magukat és Dollyt kiházasítják. Az esküvő után éjjel elaltatják és kirabolják a násznépet majd továbbállnak a következő balekot keresve...

Beugró vőlegény (2016)

The convenient groom 


Denise Hunter romantikus regényének filmadaptációja, melyben a híres videóbloggert (Vanessa Marcil) gyakorlatilag az oltár előtt, eljegyzésének élő felvételénél hagyják faképnél. Hogy mentse, ami még menthető, gyorsan kerít magának egy beugró vőlegényt (David Sutcliffe).

Állítsák meg az esküvőt (2016)

Stop the wedding


Egy eltökélt férfi és egy nő (Rachel Boston) elhatározzák, hogy megakadályozzák rokonaik házasságát.

Véletlenül eljegyezve (2016)

Accidentally engaged


Clarissa színésznő szeretne lenni, de nem sok sikerrel járt eddig a pályán. Amikor a média egy félreértésnek köszönhetően a legnagyobb sztár, Chas Hunter menyasszonyának állítja őt be, hazaviszi a szívtiprót magával, hogy barátai boldognak lássák.

Decemberi menyasszony (2016)

A December bride



Layla (Jessica Lowndes) feltörekvő lakberendező, boldog a párjával, mindig is arról álmodozott, hogy egy szép decemberi napon fog férjhez menni. Ám vőlegénye otthagyja őt az unokatestvéréért,  és teljesen összetörik. Az új pár karácsony előtt tartja az esküvőt, ahová őt is meghívják, így keresnie kell magának egy kísérőt (Daniel Lissing).

Forrás: femcafe, port.hu; www.mafab.hu